Page 209 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 209

vezetésébe gyorsan beletanult és élvezte a trópusi környezetet,
            de  meggazdagodni  nem  lehetett,  egy  szinten  túl  nem  tudott
            jutni. Majd egy hotelcsőd következtében, azt vette észre, hogy
            ki van szolgáltatva a bizonytalanságnak. Egyik helyről a másik
            helyre  ment,  de  az  első  sikereket  nem  követték  az  újak.
            Megtakarított  pénzén  élt,  de  élvezte  a  szabadságát,  miközben
            tudta, hogy ennek a nagy szabadságnak egy napon vége lesz és
            mehet vissza Európába megint és kezdheti elölről a szakmát. A
            munkától nem félt és úgy egyébként sem félt semmitől, mindig
            tudta, hogy meg tudja magát védeni. Kisportolt erős alkata volt,
            puszta szórakozásból megismert számos harci sportot. De ez a
            helyzet  a  táborban  nem az volt, ahol  egyedül  próbálkozni lett
            volna értelme bárminek. Itt a nyers brutalitás uralkodott, így hát
            figyelte  a  fejleményeket.  A  munkát  sportnak  fogta  fel  és
            keményen dolgozott.  Fel  is figyeltek rá az őrök  és a főnökök
            egyre másra bevonták őt minden fajta munkafázisba.
            Mivel  értett  a  munka  megszervezéséhez,  így  hagyták,  hogy
            tegye  a  dolgát,  de  rajta  tartották  a  szemüket.  Ő  egymagában
            élhetett  egy  kunyhóban,  ami  már  nagy  kényelem  volt,  ha  a
            szalmán  alvást  annak  lehetett  tekinteni.  Az  incidens  után,  a
            létszám   ellenőrzésekor,   a   rabtartók   elmondták   a
            fogvatartottaknak, hogy némi pénzt is keresnek, azaz jóváírnak
            nekik,  majd  haza  is  tudnak  utazni  a  munka  végén  annak
            segítségével, vagy a canteenban költekezhetnek, vásárolhatnak
            ezt-azt. Főként a higiéniai szerek fogytak.
            Sokszor  gondolt  az  elrablásukra,  láthatóan  így  pótolták  a
            munkaerőt  -  gondolta.  De,  hogy  ezt  hogyan  szervezték  és
            hogyan  csinálták,  ebbe  betekintést  már  nem  szerezhetett.
            Amikor a főnökök kevesebben voltak jelen a telepen, Lászlóra
            nagyobb szükség volt. Egy nap az egyik őrrel kocsival ment ki a
            telep  területéről  ügyeket  intézni,  és  kezdte  megérteni  a



                                       208
   204   205   206   207   208   209   210   211   212   213   214