Page 54 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 54
halad, hála a nemzetközi összefogásnak és a helyi hatóság
mindenre kiterjedő figyelmességének köszönhetően. Nemsokára
világra szóló összeesküvés bonyolult szövevényére lelhetnek a
szervek és szerte a világban ennek komoly láncreakciószerű
következményei lesznek – volt a hírek híre. Senki nem
fukarkodott a jelzőkkel, a helyi hatóságok vezetői sem, bár az
utóbbiak által használt jelzők közlését – mélyen érthető okokból
– kerülte a média. A rendőrök és katonák értették a nyelvet, hogy
tudják, valamit azért fel kellene mutatni. De nem volt semmi
olyan, amit fel tudtak volna mutatni. Mindenki várta az estét,
hogy a mulatóban esetlegesen ellessék egymástól a híreket,
hiszen aki első lesz valamilyen hír megszerzésében, az lesz a
nyerő, a többiek mehetnek haza és szembesülhetnek a költségeik
elszámolásának nehézségeivel, a számlák nélküli
költekezéseiknek a kimagyarázkodásával.
- Fiam, szólt a kormányfő, -komoly kapcsolatra lesz szüksége
országunknak, mert ez így maga a bizonytalanság és ez a három
kis ország elébb utóbb áldozattá válik.
- Nos, erre most talán van lehetőség. Sokan jöttek ide.
- Nem, ezek a kapcsolatok felszínesek és távolról sem őszinték.
Az utolsó olajkutatásoknak volt eredménye, csak titkosan kell
kezelnünk. Olyan szoros államközi társultország kapcsolatra
gondolok, amilyen előfordul a világban. Olyan ország
kapcsolatára, amelynek a kultúrája, a kormányzástechnikája,
adminisztrációja fejlett, a gazdasághoz, a kereskedelemhez
értenek és fejlesztéseket tudnak hozni országunkba, egyben
értenek az olaj, a gáz kitermeléséhez és annak kereskedelméhez
is.
- A legnagyobb országok vannak itt jelen.
54

