Page 124 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 124
12. A közös akarat
Húsz év telt el a rendszerváltozás óta.
Megjelentek az új generációk is, akik már
nem úgy élték meg a múltat, mint a
szüleik és nem úgy néznek a világra.
Félelmeik
és
gondjaik
más
rétegűek
lettek és a
világot, mint egészet tekintik
sajátjuknak, használják azt:
külföldet, belföldet, a technikát egyaránt.
A mi gyerekeink is felnőttek és az egyetem elvégzése után
dolgozni kezdtek. Természetesen, mindegyik több nyelvet
megtanult, így képességükre szükség volt és van. Ők is
megjárták a fiatalok szokásos útját és rátaláltak a párjaikra. De
nem járt azért az mindig, minden zökkenő nélkül és Kati
odaadó jelenléte nélkül nehezebben oldották volna fel
szorongásaikat, megélt
csalódásaikat, vagy éppen
a gyermekükkel, az
unokánkkal, járó örömteli,
de néha nehéz felelősséget.
Én inkább pragmatikusan
követem az eseményeket
és Isten segítségével,
amikor lehetett egyszerű módon éreztettem, hogy nincsenek
egyedül. Lett légyen az bármilyen helyzet.
123

