Page 44 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 44
a megelőző évszázadokhoz képest a gyakran ismétlődő brit és
magyar magasztos kapcsolatok feledésében.
Elvittek egy farmra is délutáni teára. Körül ülve egy nagy
asztalt, emlékeimben a gyerekkori, baracskai kúriában eltöltött
békés családi délutánok hangulata sejlett fel bennem. A farm
számomra inkább egy gyönyörű parknak tetszett, aszfaltozott
utakkal, szép épületekkel, ahol az állatokat tartották. A farmon
dolgozó fiatalok kérdezték, hogy a whiskyt ismerem-e.
Mondtam, hogy az természetes, mire egy nagy pohárral adtak.
Olyan erős volt és karcos, amilyent ezt megelőzően nem ittam,
így egy észrevétlen pillanatban a függöny mögé rejtettem a
poharat. Elmentünk autókat kipróbálni a farm aszfaltozott
útjain, majd visszatérve az első dolog, amit megláttam, egy
whiskyvel félig teli pohár volt a bejárati ajtó melletti ablakban,
mintha egy kirakatba rejtettem volna azt el. Még szerencse,
hogy nem volt rajta megkülönböztető jel. Az angolok néztek
mindenfelé, ők nem látták.
13
Londonban a YMCA -ben laktam, majd a Baker Streeten két
idős hölgynél, akik fiatal egyetemistáknak adták ki a ház
szobáit: lányszobákra, fiúszobákra osztva. Néha négyen-öten is
laktunk egy szobában. A ház egy tipikusan angol családi ház
volt, belső lépcsőházzal, alul a konyha és egy óriási étkező,
nappali szoba, egyéb kis helyiségek, majd emeletenként két-
három kisebb nagyobb szoba, fürdőszobákkal a kanyarban.
Esténként a ház szőnyeggel bevont belső lépcsőházában folyt a
13 A Young Men's Christian Association (YMCA) és testvérszervezete, a Young Women's
Christian Association (YWCA) egy világméretű mozgalom több mint 45 millió fővel. Magyar
fordításban: Fiatalok Keresztény Egyesülete.
124 nemzeti szövetségi tagja van a World Alliance of YMCA-nak. Angliában George Williams 1844.
június 6-án alapította. A szervezet célja az volt, hogy a keresztény elveket a gyakorlatban is
megvalósítsa. Három alapelvük az „egészséges szellem, egészséges elme és egészséges test”. A
szervezet mindenki számára nyitott, kortól, nemtől, társadalmi illetve vallási hovatartozástól
függetlenül. A YMCA/YWCA első magyar szervezete 1883-ban alakult meg Budapesti KIE
(Keresztyén Ifjak Egyesülete) néven. (Wikipédia)
43

