Page 42 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc

Dolgoztam, tanítottam, hogy meglátogathassam a
levelezőtársamat, mert a hatvanas években lehetett útlevelet
kérni, nyugatra utazni és azt 70 dollár kiváltásával
megfinanszírozni. A nyugati jólétről csak szavakból, ismerősök
beszámolóiból tudtunk, de igazán megismerni csak azok tudták,
akik kijutottak, és láthatták mivé is fejlődött a háború után
Európa nyugati fele. A televízióban nem mutatták, és még
egyszerű volt az elszigeteltség biztosítása.
1964 nyarán repülővel érkeztem a Heathrow-ra és találkoztam
Lorainnel, a levelezőtársammal és apjával. Totnesbe mentünk
autóval, ami 400 kilométerre volt nyugatra, egy szép
álomutazás rendezett festői tájon át, szép városokkal, szép
állapotban lévő ódon épületekkel övezett úton. Vittek
mindenfelé az ott tartózkodásom alatt, majd dolgoztam egy
tejgyárban, hogy némi zsebpénzt gyűjtsek. Népszerű voltam a
gyárban az egyszerű emberek között, akik úgy öltöztek és
viselkedtek, mint a tanult emberek nálunk. Csak amikor
megszólaltak, éreztem, hogy ez más angol. Vendéglátóim
viccelődve hívták fel a figyelmemet arra, hogy azért ők sem
mindig értik, ne csodálkozzak. Mindenki, mindenhol emlékezett
56-ra a kisvárosban, és lassan én lettem a csodabogár.
Miközben a tejgyárban dolgoztam, sokat énekeltem és
fütyültem dalokat munka közben, mint azt tették a többi ott
dolgozó emberek is. Sokan rákérdeztek, hogy mit énekelek és
elmondtam, hogy áriát egy magyar operából „Hazám, hazám, te
mindenem…”. Az operáról hallva, érdeklődni kezdtek.
Kiderült, hogy abban az időben, Angliában sok olasz dolgozott,
12
mert otthon nem volt munka. A hatvanas években ők voltak
Európa vándorai. De nem csak ők, a helyiek is kérdezősködtek,

12 Kép: A totnesi tejgyárban.

41