Page 77 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc

Az idős úr fogadást adott a kötelezően lerótt látogatásokat
követően és a vidéki látogatások előtt. Mármint az indiai
nagykövetség tette nevében. A vacsorán én tolmácsoltam a
magyar félnek és ez alkalommal más valaki a vendégnek. A
pohárköszöntőt „Dear Comrades” megszólítással kezdte, ami
némi tudatos bizalmaskodás jele volt, de a kolléga kedves
vendégeinknek fordította. Később hiába érdeklődtem, hogy
miért nincs a kisegítő másodtolmács is jelen ilyen erőteljesen
protokolláris eseményeken. Megértettem, hogy a vacsorákon
ugyan sokan vannak, akik nyelvet nem beszéltek, de a
nagykövet, a komoly médiaszakértők jelen voltak, akik viszont
kiválóan beszéltek nyelveket. Nem lehet csak úgy hibázgatni –
mondták.
Másnap a delegáció Csajkán, tizenkét rendőrmotorossal
körbevéve, végigszáguldott Székesfehérvárig a balatoni úton,
amely erre az időre hermetikusan le is volt zárva. Igen
szégyelltem magamat, mint hétköznapi ember, hiszen a nyári
időszakban ekkor már szép számban utaztak volna rajta. De
ezzel nem tudtam sokat foglalkozni, mert P. L., valami fejes
volt a kijelölt kíséret az öregúr mellé és Budapest és
Székesfehérvár között a különböző megélt magas beosztásait,
kinevezéseit sorolta fel, és követelte, hogy fordítsam le mind,
egytől egyig. Igen fontos ember lehetett, de a vendég elaludt. Ez
nem zavarta a kísérettel megbízott vezetőt, és folytatta-folytatta
a mi közös játékunkat. A tolmácsot lenézték abban az időben.
Csak egy szükséges kellék volt. Vacsoránál, étkezésnél,
természetesen soha nem lehetett ennie a tolmácsnak. A fogások
jöttek, mentek, majd érintetlenül elvitték. Különbnél különb
tréfát mondtak, és elvárták, hogy mint egy gép, azt le kelljen
fordítani. A legrosszabb az volt, amikor szóviccet mondott
valaki és utána hangosan nevetve követelte ki a hatását: „Na,

76