Page 39 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 39
Lement a szalonban és meglepetésére meg volt terítve az asztal.
Leültek és csendben ettek. Evés vége felé László próbálkozott,
de, bár ne tette volna.
- Rettenetesen sajnálom, ami történt.
- Shut up! - és a lány berohant az egyik hálófülkébe, magára
zárta az ajtót.
- Hát nem vagyok egy donhuán, sem egy macsó - az egy szent.
Mit lehet ilyenkor tenni? Te ettől még a világszépe vagy.
Még egyszer lement a gépházba és körülnézett, hogy
visszaszerelt-e minden alkatrészt. Neki mindig ki szokott
maradni egy-két kütyü. Most nem. Később egy próbaindítást kell
csinálni, mert most nincs szél és így itt ragadnak, ha nem
működik a motor. Szikra van, benzin van a rendszerben, most a
hűtés is funkcionálni fog, remélhetőleg a termosztát nem ment
tönkre, mert alkatrészt venni errefelé a dzsungel felé nem lehet.
8.
Délután a village-be visszaérő kutatócsoportok beszámoltak
arról, hogy a dzsungelt átkutatták és motorcsónakkal is keresték
a szökevényeket, de semmi nyomot vagy gyanús hajót nem
találtak. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen a két szökevény
trópusi zuhogó esőben tűnt el.
- Mondtam, hogy talán jobban kellett volna bánni a lánnyal, -
szólt az öreg könyvelő, -látjátok, hogy működik a táborban a
fizetés reménye is. Tudnak vásárolni, a minimum komfortot meg
tudják venni és reménykednek, abban, hogy majd egyszer a
kapott fizetésükből legalább valameddig el tudnak jutni.
- Ugyan öreg, te sem hiszed, hogy itt kifizetések lesznek. De a
kis bolttal egyetértek, - mondta Akili, a nagydarab fekete ember,
39