Page 35 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 35

érnek  és  azon  felhajózva  jó  búvóhelyet  találnak.  Folyót  nem
            találtak, de észrevette, hogy egy sziget van az öbölben, ezt kintről
            nem is látták, annyira egybeolvadt a növényzettel. Lassan a kis
            sziget  mögé  kormányozta  a  hajót,  leengedte  a  vitorlákat  és
            horgonyra álltak.
            - Most jó volna beindítani a hajómotort és tolatással kipróbálni,
            hogy  a  horgonyra  állás  sikeres  volt-e,  de  hajómotorok  nem
            javulnak  meg  maguktól,  -gondolta.  A  motorral  biztosan  gond
            volt,  hiszen  az  előző  legénység  talán  éppen  ezért  kerülhetett
            végső döntés elé, megítélése szerint, amikor elhagyták a hajót.
            Úgy tervezte,  hogy ő  a hajón  marad és a lány  a sziget  másik
            végéből figyelheti a tengert, ha kell jelet tud adni a menekülésre.
            Arra  gondolt,  hogy  szétszedi  a  motort  és  estig  eldől,  hogy
            működni  fog-e,  számíthatnak-e  egyáltalán  rá  a  jövőben.  A
            tartályban volt dízel.
            Reggeli  után,  a  lány  a  partra  úszott,  ő  felnyitotta  a  motorház
            nyílását  és  bebújt.  Megnyugvással  tapasztalta,  hogy  talált
            szerszámot is, gondosan rögzítve az oldalfalon. Majd talált egy
            másik  rekeszt,  fedelét  felnyitotta  és  lám  fegyverek  is  voltak.
            Valamilyen  fegyvert  minden  hajón  visznek,  még  akkor  is,  ha
            erről senki nem beszél. Ennek a jachtnak a története nem egy
            tókerülésről szólt. Fegyverekhez nem értett, de láthatóan az előző
            legénység  az  egyszerűség  híve  volt:  revolverek,  egy  sörétes
            puska – ezzel  nagyot lehet  lőni, gondolta,  majd  előkerült egy
            Mini  Uzi    géppisztoly  is,  és  töltények  szépen  sorban,
            dobozokban.
            - Hát, jól fel voltak fegyverkezve. Ez a vihar ellen semmit nem
            segít... Uzi…, nahát - gondolta. A világ második legnépszerűbb
            géppisztolya.  A  Mini  Uzi  talán  minden  országban  elterjedt.
            Ugyanazzal a mozdulattal lehet kioldani a tárrögzítőt és kihúzni

                                       35
   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40