Page 31 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 31

számítani  lehetett  az  a  bizonytalanság  volt,  de  legalább  az
            alapfelszereltség rendelkezésre állt már.
            Délután  meglátta  a  hajó  árbocának  a  csúcsát  a  fák  között.  A
            mangrove erdőben nehéz volt a haladás fáról fára, ágról ágra, de
            László ezt már ismerte és Nancy követte. A lány semmit nem vett
            észre.  Amikor  egészen  odaértek  a  hajóhoz,  megkövülten
            bámulta. Ott volt a hajó egy méterre tőle, meg tudta tapintani a
            kezével.
            - Ez állati nagy, -nyögte ki Nancy, - ekkora jachtot én még ilyen
            közel nem láttam. És ezzel hogyan lehet innen kimenni? -tette fel
            a nőkre jellemző azonnali gyakorlatias kérdést.
            - Na igen. Jellemző.
            - Jaj, ne sértődj meg. E…eez, ez fantasztikus.
            Először  tűnt  úgy,  hogy  a  lány  reménykedni  kezdett  és
            feloldódott. De még mindig alig tudott beszélni a remegéstől.
            - Vannak megoldani való feladatok. Ez pont egy olyan, de volt
            ilyenből száz is és a hajó félig az oldalán és félig a vízben állt. --
            Ennyi vizet az egész életemben nem lapátoltam ki egy hajóból, a
            vízpumpa talán még most sem működik, ahhoz jó akkumulátorra
            lenne szükségem. De ha odamegyek az őrökhöz, ugyan adjanak
            egyet, ott azonnal összekötöznek, mint egy sonkát. Hajón belül
            már kényelmes, jó fekhelyek vannak, a nagyháló egy ágy teljes
            szélességben.
            A lány ügyet sem vetett az információra, de az arcába visszatért
            a normális szín, a feszültség megszűnni látszott.
            - Bemehetek?
            - Gyere, erre itt lesznek ágak, amelyeken fel tudunk mászni a
            cockpitbe  és  onnan  a  szalonba  le.  Már  elég  rendet  tettem  és
            minden szépen megszáradt. Szerintem most pihenünk a közel 24
            órás  menekülés  után.  Biztosan  fáradt  vagy.  Én  kimerültem.

                                       31
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36