Page 117 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 117
bridzs megismeréséhez vezetett. Nem írom le, hogy a
megtanulásához, mert bár már régen is próbálkoztam vele, de
egy évtized sem volt elég, hogy jól értsek mindent a híres angol
író, Sommerset Maugham, által az emberi szellem egyik
legnagyobb találmányának nevezett bridzsjátékban. De jó
összejövetelek lettek belőle, és volt miről beszélni, hiszen
polgári körök alakultak a 2002-es választások után, és általános
lett az elégedetlenség a szocialista kormány ötölő-hatoló
tetteivel kapcsolatban. A kormánynak fogalma sem volt, hogy
mit is kellene csinálni, és az ötletezgetés csak további kárt
okozott. Az ellenzékbe vonult Fidesz ezt a maga javára tudta
fordítani. De azért nyolc év eltelt, és az ország lakossága nehéz
helyzetbe került.
2006-ban az 1956-os forradalom 50. évfordulóján bekövetkezett
a kormány körüli erők által megtervezett véres provokáció a
116

