Page 138 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 138
Jaj, hölgyem, ez Tisza István szobra, eredetileg is itt volt, és a
mű Trianonra emlékeztet. Kellett nekünk kiegyezés. Talán nem
is tud Trianonról. Múltkor fiatalokat kérdeztek október 23-ról
a TV-ben, és egy sor ember nem tudta mi az.
Az olaszok jobban csinálták, és létrejött Olaszország, meg
később a németek létrehozták Németországot. A Monarchiának
meg annyi lett, szétszaggatták. Az akkori miniszterelnök
leszerelte a hadsereget emberiességre hivatkozva, ahelyett,
hogy jól eldugta volna őket jobb időkre. Ennyi. Így utólag
milyen egyszerűen hangzik. Monarchia? Mintha a közös
Európa mostani civakodásai emlékeztetnének a Monarchia
működésére. Pedig jó gondolat a közös Európa, és az sem volt
okvetlen rossz, és most mi is részei vagyunk ennek a roppant
komfort zónánk. Mert ez most az. Az elmúlt 80 évben ez már a
második utópisztikusnak tűnő rendszerszintű kísérlet
Európában, amelybe Magyarország belesodródik. Vajon mivé
lesz ez mind?
- Hát, nem tudom, én nem szeretem, ami itt történik. – tartott ki
a hangos hölgy.
Pedig milyen sok szép dolog valósul meg - gondolta az öregúr -
és továbbra is kibámult az ablakon. Most majd leszállok és
elmegyek a Pozsonyi útra és eszem egy jó fagylaltot. Angol
puncs lesz benne, az biztos, és végig sétálok a felújított Margit
hídon. Az sem semmi.
A villamos megállt és az ajtók kivágódtak.
- Hölgyeim, parancsoljanak, - adott utat az úr. A két hölgy
kedvesen odaköszönt és leszálltak. Mindenki ment a maga
útjára.
137

