Page 78 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx

MIÉNK ITT A TÉR

A villamos lassan elhagyta a Duna partot, annak gyönyörűséges
látványát. Az ablak mellett ülő idős úr még egy pillantást vetett
a partra.
- A magányos cipők ott a parton. Mennyi fájdalom és
szélsőségek voltak a történelmünkben – gondolta. A mai napig
nem tudni hány dezertált katona és zsidó polgártársunkat ölték
itt a Dunába.
A villamos csikorogva, cammogó haladással fordult a térre.
- Ezt a teret is elrondították. Nekem nem tetszik. – szólalt meg
elég hangosan, az ablaknál ülő idős férfi mellett álló hölgy –
kivágták a fákat, csupa pusztaság az egész, a szobrokat
kicserélték. Mindent akaratosan elrontanak.
Partnere, egy másik hölgy megpróbált érvelni.
- De hiszen itt fákat telepítettek, majd megnőnek, - szólt.
Így van, és igenis szép lett a tér, a Ház. Mindig van, aki pattog.
A költő szobra is jó helyre került, szerintem – fortyogott az
öregúr magában.
- Hogy néz ki Kossuth szobra ott a tér végén? Csupa lehajtott fej
– folytatta a hölgy fennhangon.
Nos, kedves, kemény történelmünk egyik helyszíne ez. Nem, azért
sem szólok rá. Tanítottam már eleget, talán lehetnek tíz-
húszezren is. Jó volt tanárnak lenni. Sokan voltak nagyon
hálásak, ezt most kihagyom… - gondolta az úr.
A villamos elindult a megállóból, továbbra is cammogva.
Biztosan elő van írva, hogy a téren nem léphetnek át egy
bizonyos sebességet. De így nézelődni is lehet.
- Undorító ez a nagy üres rész – így a hölgy – és a díszőrség sem
volt hagyomány. Minek ez az egész? Akaratos banda. – érvelt a

78