Page 81 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 81
leszerelte a hadsereget emberiességre hivatkozva, ahelyett, hogy
jól eldugta volna őket jobb időkre. Ennyi. Így utólag milyen
egyszerűen hangzik. Monarchia? Mintha a közös Európa
mostani civakodásai emlékeztetnének a Monarchia működésére.
Pedig jó gondolat a közös Európa, és az sem volt okvetlen rossz,
és most mi is részei vagyunk ennek a roppant komfort zónánk.
Mert ez most az. Az elmúlt 80 évben ez már a második
utópisztikusnak tűnő rendszerszintű kísérlet Európában,
amelybe Magyarország belesodródik. Vajon mivé lesz ez mind?
- Hát, nem tudom, én nem szeretem, ami itt történik. – tartott ki
a hangos hölgy.
Pedig milyen sok szép dolog valósul meg – gondolta az öregúr -
és továbbra is kibámult az ablakon. Most majd leszállok és
elmegyek a Pozsonyi útra és eszem egy jó fagylaltot. Angol
puncs lesz benne, az biztos, és végigsétálok a felújított Margit
hídon. Az sem semmi.
A villamos megállt és az ajtók kivágódtak.
- Hölgyeim, parancsoljanak, - adott utat az úr. A két hölgy
kedvesen odaköszönt és leszálltak. Mindenki ment a maga
útjára.
2010-es évek
81