Page 86 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx

Már elvesztette az időérzékét és nagyon éhes is kezdett lenni.
Még nem is ebédelt. Vajon milyen régen van itt lent? De vár,
most ő szeretne hangosan és kárörvendően nevetni. Béla mindig
kineveti. Gúnyosan, kárörvendően tud nevetni és nem veszi
igazán komolyan őt. Tudta, hogy most, viszont, ő fogja
megmutatni Bélának. Ezt most elhatározta. Egész testében
remegett, de már a fáradtságtól, az éhségtől, a sötétségtől, a
bezártságtól. Mégis várt, mert tudta, hogy eljön az ő ideje és
akkor ö győzedelmeskedik. Ő lesz a győztes. És utána mindig ő
lesz az. Mindenki nevetni fog Bélán. Pedig nem így volt.
Valahogy Béla jobban helyezkedik, behízeleg, kicsúszik a kezek
közül. Ha legalább ő lenne a magasabb. De nem, ő majdnem
mindenkinél alacsonyabb. Sokszor gondolt rá, ha hármat
kívánhatna, abból kettő az lenne, hogy lenne bár magasabb.
Legalább kétszer tíz centivel.
Már minden összemosódott előtte és érezte, hogy ez így nem jó,
de várt, ő igenis tud kivárni - gondolta. Akkor meghallotta szülei
hangját. Nevét kiáltották.
- Keresnek. És Béla?! Na, nem dőlök be – gondolta, de erőt vett
rajta a fáradtság és csendben kimászott. Meglepődött, mert
sötétség volt. Késő este volt.
- Na, itt van. Végre, hogy előkerült az úrfi. Méltóztatna bejönni.
Késő este van. A vacsora már az asztalon van. - Mars és mosson
kezet – hallotta atyja szigorú, ellentmondást nem tűrő hangját.
Bekullogott a házba. Apjával való magázódás meghatározó volt
kapcsolatuk minden jellegére.
Átnézett a szomszéd lakás ablakába és látta Bélát, ahogy
vacsorázik. Vacsora után átment hozzá és megkérdezte, hogy
merre volt.

86