Page 20 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 20
4
2. A proletárdiktatúra - 1950-es évek
Visszatérve a negyvenes évek végéhez, Pista még megmentette
jövőbeli családlétrehozó képességemet egy alkalommal, amikor
az utolsó pillanatban kapott el a disznóól kerítésétől, miközben
a két deszka között befelé végeztem dolgomat, és ezt a koca
másként értelmezte vagy sérelmezte, és felém rontott.
Lassan a mini farm megszűnt, és már vásárolni is lehetett az
üzletekben. Vaj is került nagy néha a polcokra, és ekkor
döntöttek arról, hogy a vajas kenyér szavakat egybe kell írni,
mert ez már ismert fogalom a munkástömegek számára,
miközben a zsíros kenyér kifejezést két szóban, hiszen ez a
munkásembernek mit sem jelent már. Az, hogy ez a
rendeletszerű nyelvújítás meddig maradt életben, és egyáltalán
teljességgel igaz-e, már a modern magyar nyelvtudomány
rejtélye.
A kilakoltatástól megmenekült a család. Volt egy kézzel írt
„dokument” az orosz parancsnoktól, hogy átvettek három német
katonát, és ezzel sok emberéletet mentettek meg apámék, de ez
a papír soha nem került elő. Végül is elég sok nép járt és kelt a
ház körül. Lehetett úgy is tekinteni, mint egy hely, ahol sokan
laknak.
Az első osztály első féléve után 1951-ben, zsebemben az első
bizonyítványommal, - amelyről azt sem tudtam, hogy mi az,
csak amikor nővérem kitűnő eredményéről hallottam - tudtam
meg, hogy megtörtént az első komoly megmérettetésem.
4 Proletárdiktatúra a munkásosztály (Magyarországon országáruló kommunista elit) erőszakkal
fönntartott uralma a társadalom felett. A „kommunizmus előszóbájának” is nevezték, akik hittek
benne. A proletariátus (proles, „utód” szóból származik) tagjai a proletárok, vagy rövid, gyakran
dehonesztáló megnevezéssel „prolik”. Eredeti meghatározás szerint a proletárok azok az emberek,
akik nem rendelkeznek termelési eszközzel, így munkaerejük eladásából, bérmunkából élnek.
19

