Page 25 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 25

A  templomnak  még  a  nyomait  is  igyekezett  eltüntetni  a
            szocialista  kultúrpolitika,  fényképeit  még  az  építészeti
            szakirodalomban  sem  engedték  megjelentetni,  mintha  nem  is
                                    8
            létezett volna (Wikipédia).
























            A  nyári  hónapokban  Balatonkenesén  tartózkodtunk  mi,
            gyerekek,  egy  ősvadonban,  a  ma  ismert  higiénia  nélkül,  de
            szabadon, sok fürdéssel. Gyerekként az ötvenes évek számomra
            nem  jelentették  azt,  amit  a  szülőknek,  hiszen  nem  volt
            összehasonlítási  alapom,  de  a  sok  történet,  amelyeket  a
            felnőttektől  lehetett  hallani  és  az  iskolában  a  szovjetezés,  a
            mindenfelé látható szovjet  zászló nem tetszett. Gyerekfejjel is
            megértettem, hogy nem a rendes irányba mennek a dolgok, és
            elhatároztam,  hogy  egy  napon  felszabadítom  az  országot,  és
            ünnepelni  fognak.  Olyan  erődítményt  fogok  építeni  a  Szugló



            8  A szovjet mintára készült Felvonulás tér Sztálin szobrával 1951-től lett kialakítva.

                                       24
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30