Page 24 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 24

meglátogatása, amely mindig vallásos történetek mesélésével és
            számonkérésével járt. A templomba járás azonban egyre jobban
            elmaradozott.
                                                        6
            A  környékünkön  lévő  Regnum  Marianum   templomot
            lerombolták,  amelyet  szüleim  zokon  vettek.  1951-ben  Rákosi
            Mátyás,  Sztálin  születésnapjára  szánt  ajándékként  építtetni
            kezdte a  nagy felvonulási teret, a templomot  pedig lebontásra
            ítélte.  Ebben  az  is  szerepet  játszhatott,  hogy  a  templomot  az
                                     7
            1919-es  Tanácsköztársaság   bukása  után  építették,  és  ezt  a
            gondolatot  megörökítették  az  alapkő  letételénél  a  benne
            elhelyezett dokumentumokban.
            Emberek élőlánca próbálta megakadályozni a pusztítást, ám az
            ÁVH  tagjai  szétoszlatták  a  tömeget,  és  a  templomot
            felrobbantották.
            Az  ingoványos
            területen     a
            betoncölöpökre
            épült  vasbeton
            szerkezetű
            Regnum
            Marianum
            templom  bontása  több  mint  fél  évig  tartott  és  csak  katonai
            segédlettel, robbantásokkal sikerült porba tiporni.





            6  Kép: Regnum Marianum. 1038-ban Szent István, örökös hiányában, halála előtt (augusztus 14-én)
            a Szent Koronát és az országot Szűz Máriának (védőszentnek) ajánlotta fel. Magyarország régi latin
            neve Regnum Marianum lett. A templomot 1931-ben szentelték fel, 1944-ben bombatalálat érte.
            7  1919. március 19-től augusztus 1-ig a kommunista vezetésű szélsőséges és véres proletárdiktatúra
            időszaka. Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháború után szétesett és a politikai-szociális
            zűrzavar során Károlyi Mihály együttműködésével a hatalom végül a kommunisták kezébe került,
            akik  kikiáltották  a  szovjet  jellegű  Tanácsköztársaságot.  Ez  a  lépés  nagy  mértékben  befolyásolta
            negatív irányban Magyarország mozgásterét a békeszerződés időszakában.



                                       23
   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29