Page 23 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 23

orvos kiszivárogtatta, hogy a Drozdy  még mindig Budapesten
            van.  Mi  akkor  már  azt  hittük,  hogy  Amerikában  van  a
            barátainál,  akiket  még  ő  bújtatott  Zuglóban.  Jugoszlávia  felé
                                             5
            menekülve  tartóztatták  le.  Rákosi   nem  szerette,  mert  a
            választásokon  veszített  ellene.  Nagyapám  a  parlamentben
            minden  felszólalásakor  beszédét  Rákosi  demokrácia  elleni
            lépéseinek  felsorolásával  kezdte.  Rákosi  kitalálta  ellene  a
            politikai  „szalámizó  technikát”. Azt követelte a parlamentben,
            hogy a kisgazdapárt határolódjon el tőle, majd másoktól, és
            zárják ki a pártból őket. Így az ellenzék lassan elvesztette

            markáns jellemeit.
            Mivel  még  megvolt  Apám  autója,  kirándultunk  a  Velencei-
            tóhoz, majd Balatonakarattyára azzal a gondolattal, hogy telket
            vesz a család. Amint ott fürödtünk, megjelent egy rocsó. Ez egy
            külmotorral  hajtott  alumínium  rohamcsónak,  kormányzása  a
            motor  elfordításával  történt,  hangja  olyan  volt,  mint  egy
            alacsonyan  szálló  repülőgépé.  A  benne  ülők  szigorúan  és
            fontoskodva  ránk  szóltak,  hogy  legyünk  csendben.  Aligán
            Rákosi  elvtárs  aludni  tért  délutánra.  Mindenki  ijedten
            visszahúzódott.  A  csónakban  ülők  elégedetten  nyugtázták  a
            kellő  riadalmat,  majd  ráhúzták  a  gázt,  és  a  csónak  bömbölve
            tovább  ment  a  következő  szabadstrand  felé.  Végül
            Balatonkenesén  lett  egy  szép  telkünk  kis  nyaralóval,  hogy
            nyáron legyen hol nyaralnia a gyerekeknek, viszont Aligától is
            kellő távolságra van.
            Az  ötvenes  évek  számomra  csendesen  teltek  el.  Évközben
            általános  iskolai  tanulás,  gyerekzsúrok,  a  nagyszülők



            5  Rákosi Mátyás, Rosenfeld Mátyás néven szegény családba született a bácskai Adában. Kalandos és
            szélsőséges politikai életet élt, 1949-1956 között Magyarország sztálini vezetője volt.



                                       22
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28