Page 26 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 26

utca és a Százszorszép utca sarkára az üres telkekre, hogy azon
            elbukik a szovjethatalom.
            Molnár  Ferenc  Pál  utcai  fiúk  c.  remekét  még  nem  ismerve,
            csapatokban  jártuk  az  utcákat,  és  játszottunk  a  kies  Újvidék
            téren.  Télen  a  tér  közepén  hóból  építettünk  várat,  amelyet  a
            Thököly úti banda többször próbált elfoglalni. Később még jobb
            helyet  találtunk  egy  foghíjas  telek  közepén,  amelyet  így  csak
            két  irányból  lehetett  megtámadni.  Egyre  több  gyerek  volt,  ez
                               9
            volt a Ratkó korszak , a terhesség megszakítása tilos volt. De
            erről mi mit sem tudtunk és élveztük, hogy csapatba tartozunk.
            Zugló erről híres volt. Talán veszélyes is. Ficek hamar a csapat
            legerősebb tagja  lett.  Ő  volt  a  legidősebb,  fizikailag  magasan
            felettünk  állt,  és  ezt  számtalanszor  éreztette  is,  főként  velem,
            mondván  amúgy  is  „burzsuj”  családból  származom.  Azokat
            aprítani kell. Így aztán jó néhányszor megvert, és sokszor nem
            mertem  kimenni  az  utcára.  Szüleim  ezzel  úgy  meg  is  lettek
            volna.
            Egy  napon  éppen  a  csúzlival  játszottam  az  udvaron,  amikor
            Ficek  odaállt  a  kapu  elé, és  mondta,  hogy nem  merek  rálőni,
            mert  akkor  agyonver.  Sajnos,  mertem  és  egy  foga  bánta  a
            kihívást.   Nagy   lelkiismeret-furdalásom   volt,   hogy   a
            cukkolásnak  így  bedőltem  és  tudtam,  hogy  ennek  komoly
            következményei lesznek. Apja átjött, és bejelentette, hogy nem
            áll  jót  a  fiáért  a  történtek  után.  Három-négy  hónapig  csak
            ellenőrzött  körülmények  között  léptem  az  utcára.  De  árulók
            mindig  vannak,  és  egy  napon  a  hátsó  kerítésen  kicsaltak  a jó
            „barátok”,  hogy  menjünk  el  a  gémes  kúthoz  –  nincs  a  Ficek


            9  Abortusz tilalom évei voltak a Rákosi korszakon belül 1950-1956. Ratkó Anna népjóléti miniszter
            nevéhez  fűződik.  Népesség  növekedés  érdekében  a  terhességmegszakítás  tilos  volt,  bevezették  a
            gyermektelenségi  adót  is.  Következménye  jelentős  népesség  szaporodás  lett,  ez  lett  a  Nagy
            generáció.

                                       25
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31