Page 71 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 71

A DIPLOMÁCIA

            Nyári  alkalmi  idegenvezetőként  néha  mint  tolmács  is
            alkalmaztak − különböző állami, protokolláris környezetben − a
            nyári  tanári  szabadságom  alatt.  Furcsálltam,  hogy  egy  nem
            odavaló így betekintést kaphat bizonyos kényes kérdésekbe. A
            hatalom  olyan  mértékben  volt  magabiztos  már  addigra,  hogy
            láthatóan ilyen alkalmi esetekkel nem igen foglakozott. Később
            igyekeztem távolságot tartani, valószínűleg a megfelelő helyen
            is  rájöttek,  hogy  milyen  származással  rendelkezem,  és
            „leszálltak” rólam, nem hívtak többet.
            A  hetvenes  évek  első  felében,  az  egyik  nyáron,  egy  nagy
            nyugat-európai  ország  várományos  miniszterelnöke  érkezett
            Magyarországra dél felőli szomszédos országba tett látogatása
            után,  hazafelé  menet.  Mint  másodtolmács,  mellé  voltam
            beosztva. Ifjú korában a zebragyalogos átjáró ötletét maga egy
            személyében    kitaláló   miniszterelnök-várományos   igen
            sérelmezte,  hogy  a  protokoll  nem  engedi  meg  neki
            Magyarországon,  hogy  az  ország      akkori  vezetőjével
            személyesen    találkozzon.   Csak    beosztottak   álltak
            rendelkezésére.
            − Mindent csak a megfelelő szinten – mondták neki, éreztetve
            vele, hogy nem miniszterelnök még.
            A  választások  a  nagy  nyugati  országban  tudvalevőleg  nem
            olyan egyértelműek voltak akkor, mint Európának ezen a felén.
            Itt  a  dolgok  működtek  és  működtetve  voltak.  A  szervezettség
            magas  fokon  állt.  De  a  várományosból  hamarosan  angol
            miniszterelnök lett.
            A  korabeli  Magyarországnak  menthetetlen  érzéke  volt  a
            külpolitika  bonyolult  világához.  Ez  látszott  az  országon.



                                       70
   66   67   68   69   70   71   72   73   74   75   76