Page 67 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 67
- No, no, az nem megy, a forgalmat már most is akadályozzák
– szólt.
- Szeretnék valakivel a vezetők közül beszélni – mondtam és
éreztem, innentől kezdve kisiklik minden.
De a customs officernek felcsillant a szeme: ez alapjában része
a demokráciának: nekem jogaim vannak. Harminc év után
először szembesültem ennek elementáris megnyilvánulásával.
- Hívja fel a Határőr Parancsnokságot Folkestone-ban –
mondta – jó ötlet - és rámutatva a telefonra lediktálta
számot.
Elmondtam a telefonba valakinek a kialakult helyzetet, és
értésére adtam, hogy az egyik csoport jön, a másik után – ez fog
most itt összeomlani. A hang jelezte, hogy őt ez nem igen
érdekli, de ha a két sofőr belép az országba, akkor már csak
Heathrow-n keresztül hagyhatják el Angliát. Érvényes útlevelük
van Magyarországra.
- Elmegyünk Londonba a francia nagykövetségre és kérünk
két vízumot vissza Franciaországba – javasoltam.
- Well, I am afraid that won’t work – mondta, hiszen szombat
van, és bár a nagykövetség nyitva van, két órakor bezár.
Most pedig tíz óra van – volt a válasz.
- Fél tizenkettőre Londonban vagyunk.
- Ismeri maga London forgalmát? – kérdezte, választ nem is
várt, hiszen minek próbáljon győzködni ilyen minden
szempontból távolról jött embert.
De folytatta:
- All right, menjenek. Utasítom a kollégákat, hogy elindulnak.
Fél tizenkettőkor Londonban voltunk. Tizenkettőre a konzulátus
66

