Page 69 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc

Mondtam, hogy a konzullal akarok beszélni. Némi döbbenet és
kuncogás után akartak valamit válaszolni, de én tovább lépve
benyitottam tőlem jobbra egy ajtón.

Az ajtóval szemben, egy nagy íróasztalon, keresztbe tett
lábakkal, az akkori időkben olyan népszerű és számomra a női
öltözködés csúcstalálmányát a miniszoknyát viselő szépség ült.
Olvasott valamit. Felnézett és csodák csodája elmosolyodva azt
kérdezte, hogy mit képzelek, mégis mit gondolok én.
- Help me, please, – szóltam és elmondtam a kétségbe ejtő
helyzetet. Láthatóan nem hitt a fülének, de meghallgatott,
miközben a többiek visszamentek az előtérbe.
- Kedvezményes gyorsasággal három hét alatt tudok szerezni
a sofőröknek vízumot. – nyugtatott meg engemet - Végül is
ti kommunista országból vagytok. Ez a hivatalos út.
Elmagyaráztam, hogy egy óra múlva a busznak visszafelé kell
indulnia a hotelből a másik csoporttal. Az öt órás komppal
pedig Franciaországba áthajózni, különben a kompjegy is, a
francia szállás is és minden elvész. Nem beszélve az én
nyolchetes londoni színház-film-múzeum-munka projektemről.
Egyébként is ebben a szobában nem a hivatalosság merev
szabályait látom és érzem.

- És ha németek lennénk? - kérdeztem.
Rám bámult majd lecsúszott az asztalról megigazítva pici
szoknyáját. Persze az attól nem lett hosszabb. Nem bántam. Jól
döntött reggel, hogy ezt a szoknyát választotta, jól áll –
mondtam. Elmosolyodott, és a szeme sarkából visszanézve
belépett a másik ajtón, ahova az volt írva: Konzul.

68