Page 68 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 68

előtti  parkban  leállítottuk  a  buszt.  A  két  sofőr  addigra  már
            kétségbe volt esve.
            -  Technikai szünet – deklaráltuk a turistáknak, - WC is van a
               közelben,  –  azzal  elindultunk  a  konzulátus  felé,  ahol
               körülbelül negyvenméteres sor volt a bejárat előtt igencsak
               sötét arcok, sötét hajak, bajuszok.
            -  Figyelj, mindent  próbálj meg – kértek  a sofőrök – nekünk
               végünk,  ha  nem  teszel  valamit.  Egyáltalán  hogyan  jutunk
               be?
            -  Ti  vegyetek  közre,  és  az  ajtónál  meglöktök  befelé,  titeket
               meg  majd  megvernek,  aztán  lesz,  ami  lesz  –  adtam  ki  az
               utasítást.

            Abban  az  időben  Magyarország  hivatalosan  ellenség  volt
            Angliában  és  Franciaországban.  A  hivatalos  Magyarország
            fejlődésképtelen,  ósdi  országoknak  tekintette  őket  kapitalista
            szemléletükkel  együtt.  Halálra  voltak  ítélve  volt  a  hivatalos
            meggyőződés, de ugyanakkor mélységes érthetetlenség kísérte a
            fennálló jelenséget, hogy az makacsul nem következik be. Így
            aztán  vízum  kellett  mindenhová  és  gyanakvás  mind  a  két
            részről.
            A  konzulátus  kapujához  érve  olyan  történt,  amit  ilyen
            dekadenciába hajló kapitalista országban nem tudtak akkor még
            elképzelni: engemet  egyszerűen belöktek  az  ajtón az  előtérbe.
            Némi felháborodás  követte az akciót. Mit akar ez  a fehér, jól
            öltözött suhanc itt, és két hivatalnok felém tartott.
            Magyar. Nos, nem népszerű ez a franciáknál – én így hallottam,
            de meg tudtam volna nyugtatni őket, hogy többségünk részéről
            mi sem lelkesültünk a franciákért. Nehéz elfelejteni az 1500-as
            években történt cognaci összeesküvést ellenünk. Ennyi.



                                       67
   63   64   65   66   67   68   69   70   71   72   73