Page 83 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 83

Ennek ellenére a társadalomban egyre többen tudták, hogy nagy
            baj van, az eladósodás súlyos következményekhez fog vezetni,
            változásokra lenne szükség. De milyenre? Általánosak voltak a
            viccelődő megnyilatkozások az állapotokról. Ebben aztán Hofi
            Géza zseniális humorával és tehetségével nagyot alkotott, és az
            ország  éveken  át  egy  emberként  várta  a  szilveszteri  humoros
            „országértékelőjét”. Létrejött a Mikroszkóp színpadon annak a
            lehetősége,  hogy  –  eljátszva  a  bátor  szókimondó  embert,  akit
            akármikor  letartóztathatnak  ezért  –  a  közéletet  kritizálták
            humoros  formában.  A  humor  ölni  tud,  de  véletlenül  sem
            tartóztattak le senkit soha, mert a játékszabályokat betartották a
            tehetséges  szereplők,  és  szépen  gazdagodtak,  később  kiderült,
            állítólag állami vadásztársaságok tagjai voltak, és meríthettek a
            diktatúrát működtető rétegnek a kiváltságos életéből.
            A hetvenes évek és a nyolcvanas évek első fele nagy ívet írt le
            lefelé  a  gazdaságban.  Időközben  sok  minden  divattá  vált,  a
            társadalom  elkezdett  fogyasztani,  aminek  azonban  nem  sok
            köze  volt  a  nyugati  fogyasztói  társadalomhoz,  és  minden  az
            állam által felvett kölcsönökből történt.
            A  síelés,  a  tenisz  is  ekkor  kezdett  újra  népszerű  lenni
            Magyarországon a szélesebb körök számára. Mi Zakopanéban
            tanultunk meg síelni, és jártunk oda minden télen, még akkor is,
            ha nyáron a szokásos nyugat-európai utunkat is megtettük. Most
            már  csak  minden  harmadik  évben  lehetett  menni  nyugatra  és
            ment  mindenki,  aki  meg  tudta  engedni  magának,  hogy
            rácsodálkozhasson  a  nyugati  jólétre, és  vásárolhasson  egy pár
            érdekességet, néhány jó LP-t (hanglemezt). Magunkkal vittük a
            kisfiunkat is, és az ő generációja már úgy nőtt fel, hogy a síelés,
            az  utazás  a  természetes  életérzésévé  vált.  A  nyolcvanas  évek
            elejétől Szlovákiát is felfedeztük mint síelő helyet. Egyre több
            sípálya  készült  Észak-  és  Dél-Chopokon,  a  Tátrában,


                                       82
   78   79   80   81   82   83   84   85   86   87   88