Page 92 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 92

ismeretanyaggal rendelkeznek, és ügyesen vettek rá, hogy azért
            minden  előadásra  elmenjünk.  Voltak  ott  csehek,  szlovákok,
            magyarok,  kevesen  lengyelek.  Meglepetésemre  a  cseheket
            teljesen  külön  kezelték  az  első  pillanattól  kezdve,  és
            számítástechnikai  ismereteket  is  tanítottak  nekik  külön
            foglakozásokon.  Hiába  próbáltam abba az irányba érdeklődni,
            nem  lehetett  bekerülni  abba  a  csoportba.  Titok  vette  körül.
            Felsejlett  bennem  az  angolszász  történelmi  elkötelezettség
            megnyilvánulásának  a példája, ahogyan a csehekkel  bántak, a
            megosztás  politikája.  Mindazonáltal  a  nagy  előadásokon  az
            előadótermekben főként a magyarok szólaltak meg, a csehek és
            szlovákok  nagyon  nehezen  fogalmazták  meg  a  gondolataikat,
            nem  is  igazán  beszélték  jól  az  angol  nyelvet.  Ekkor  már  az
            amerikai  egyetemen  unintelligensnek  számítottak  azok  a
            hallgatók,  akik  az  előadás  után  nem  kérdeztek,  vagy  nem
            szálltak  vitába.  Volt  olyan  előadó,  aki  szinte  provokálta  a
            hallgatókat,  és  hatvan  perc  után  egyszerűen  abbahagyta  a
            mondanivalóját, és várt. Nos, nem járt jól, mert lakótársammal
            mi nagyon aktívak voltunk, és érdekelt is a téma. Azt hiszem, a
            népvándorlásról volt szó. Úgy, hogy feltettem néhány kérdést,
            majd  nem  kaptam  választ,  de  megígérte  az  előadó,  hogy
            utánanéz.  Nem  igazán  sikerült  neki,  mert  a  következő
            alkalommal a lakótársam bonyolódott vele kisebb vitába. Ezek
            után  már  úgy  vezették  be  az  új  előadót  a  rendezők,  hogy
            sugdolózva, felénk mutatva jelezték, hogy készüljön föl ránk.
            Mi azonban hamar rájöttünk, hogy Amerika keleti Las Vegasa,
            Atlantic  City  közel  van,  és  egyszeri  befektetéssel  ingyen
            lehetett  oda-vissza  utazni,  mert  a  visszajövetel  előtt  ingyen
            buszjegyet  lehetett  felvenni  és  plusz  kezdőpénz  vouchert  a
            játéktermekbe.  Atlantic  City  az  óceán  partján  van,  és  ezzel  a
            programsorozattal a nyelvi gyakorlásunk új lendületet kapott, és


                                       91
   87   88   89   90   91   92   93   94   95   96   97