Page 94 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 94

tanárunk egy bájos, kedves, tipikusan amerikai nő volt. Mondta,
            hogy  írjak  egy-két  tanulmányt,  és  adjam  le  azokat.  Abban  az
            évben jelent meg az új James Bond arc egy új filmben és én egy
            összegző  esszét  írtam  az  addigi  főszereplőkről,  stílusukról,  a
            különbségekről,  a  személyiségükről,  amivel  a  filmsorozat
            meghatározó  arcai  lettek.  És  elutaztam.  Bejártuk  Kalifornia
            néhány  szép  helyét.  Megtekintettem  a  Szilikon-völgy
            kutatóintézeteit,  mert  a  barátom  ott  dolgozott.  Láttam,  ahogy
            körülzsongták  a  helyet  érdekes  figurák  –  gondolom  az
            információszerzés  szándékával.  San  Franciscoban  járva  aztán
            úgy  éreztem,  hogy  nagyon  eljöttem  hazulról.  Nyomasztott  a
            nagy  távolság,  de  azért  nem  kínzott  a  honvágy.  Amikor
            kezdtem  visszafelé  utazni,  éreztem,  hogy  én  már  ebben  az
            országban  nem  tudnék  letelepedni.  Talán  valahol  Európában
            igen,  ha  nagyon  muszáj.  De  nem  volt  muszáj,  mert  hazaérve
            egy teljes erővel változó Magyarország fogadott: a vasfüggöny
            lebontása, a szabad utazás, az elszabaduló remények. Csak az a
            gondolat  zavart,  hogy  azt  az  irgalmatlanul  nagy  pénzügyi  és
            gazdasági különbséget hogyan fogja a két egymás mellett élő és
            most  egyesülő  európai  országok  világa  ledolgozni.  Arra  nem
            gondoltam,  hogy  sokak  számára  ez  csendben  egy  vesztes
            háborúra fog hasonlítani.
            Továbbra is tanítottam az egyetemen egészen 1992-ig, amikor a
            sok  bevezetett  új  rendelkezésnek  való  megfelelés,  a
            megnövekedett  bürokrácia  miatti  időhiány,  valamint  a
            megnövekedett  nyelviskolai  forgalom  és  a  tanárok  iránti
            elkötelezettség  miatt  az  egyetemet  elhagytam.  Időben.  Egyre
            másra  szűntek  meg  az  állások,  és  nem  csak  az  iparban,  az
            oktatásban  is,  az  átszervezések  miatt  ki  lett  mindenki
            szolgáltatva. A szakszervezeti érdekvédelemről kiderült, hogy a
            kommunizmusban  a  hatalmi  gépezet  eszköze  volt,  és  nem


                                       93
   89   90   91   92   93   94   95   96   97   98   99