Page 98 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 98

esetlegességét,  és  egyes  emberekről  kiderült,  hogy  pl.  három
            per  hármas  ügynök  volt,  aki  a  környezetében  lévőkről  adott
            jelentést.  Sikeres,  nagy  karriert  befutott  emberekről  derült  ki,
            hogy  besúgók  voltak.  Feltételezhetően  így  kerültek  jó
            pozícióba, és vált lehetőségük karrierjük kiteljesedésére, hiszen
            sok közülük egyben tehetséges ember is volt, jó képességekkel,
            és így nekik adatott meg egyben a szakmai fejlődés és a siker
            lehetősége. Szörnyű tettüket szörnyű vég követte, ha volt erejük
            a  bekövetkezett  erkölcsi  összeomlássukkal  szembenézniük.
            Nem  minden  esetben  következett  ez  be,  mert  vagy  cinikusan
            elutasították  azt,  vagy  mert  nevük  szerepelt,  de  saját
            megítélésük szerint nem voltak bűnösök. Ha lehet, ez az elcsalt
            megoldás  volt  a legembertelenebb: az  alkalmi  kiszivárogtatás,
            az  időben  való  el  nem  számoltatás,  a  megítéltetés,  az  igazi
            bűnösök  időben  való  meg  nem  nevezése,  beleértve  az  összes
            „per  alosztályokban”  tevékenykedők  nevét,  szerepét,  a  tiszta
            lappal való újra indulás lehetőségének az elmulasztása. Mindezt
            elősegítette  az  elmúlt  évszázadok  során  kialakult  sajátos
            történelmi utunk alakulása. Az elszámoltatás elmaradásának az
            okát lehetne egy ország védekező mechanizmusnak is tekinteni,
            de ez téves és kényelmes felfogás.
            Magyarországon előbb vagy utóbb szembesülni kell azokkal a
            szükséges  gondolatokkal,  amelyek  ezt  a  folyamatot  –  a  rossz
            időben,  rosszul  megélt  vérveszteség  kikerülését  majd  később
            vérveszteséget  mégis  csak  elszenvedni  –  tennék  nemzeti
            politikává.  A  világpolitika  életében  aktívan,  folyamatosan  és
            elfogadottan kell jelen lenni. Az érdekszférák befolyásoló erejét
            egyensúlyban  tartva  kell tudni  együttműködni.  Erőt  kell tudni
            felmutatni  a  megfelelő  pillanatban  és  nem  legyőzöttség  után
            fellázadni.




                                       97
   93   94   95   96   97   98   99   100   101   102   103