Page 103 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 103
nyomdában kiadásra, és az őszi piacon már keresni akarnak
rajta. Ebből komoly nézeteltérés lett, utolsó pillanatban a
nevemet letiltattam a könyvről, bár megjelenéskor a nyelviskola
csapatára hivatkozva jelent meg a könyv. A per nem
következett be, de mire le tudtuk teljesen tiltani a
megjelenéseket, addigra már a kiadó „halálra” kereste magát,
hiszen a kilencvenes években a nyelvtanulás iránt határtalan
igény jelent meg a piacon. Akár hálás is lehettem volna a
vállalkozónak, hogy a figyelmet a szótár irányába felkeltette,
mégis én ebben a fiaskóban szembesültem először a
nagyvállalkozó mindent elsöprő profitéhségével, a mindent
fölülíró kártékony önös érdek elsőbbégével. A szótár fejlesztése
megakadt, az utolsó korrektúra hiánya a megjelenés minőségén
érezhető, magam részéről a gyanakvás az üzleti
kapcsolatrendszereimbe örökre beköltözött. Időközben a sok
más hazai érték mellett a valamikori felelős kiadónk sem látható
a piacon ma már.
Az Élő Nyelvek Szemináriuma az 1949 óta tartó történelme
során sok olyan nyelviskolai gyakorlatot fejlesztett ki vagy
vezetett be, amely a mai napig felfedezhető a mára kiteljesedett
iparágban. 1989-90-ben elterjesztette azt a nyelvvizsgát, amely
később a monopóliummal rendelkező helyi nyelvvizsgaközpont
befolyását a piacon először megváltoztatta. Mivel a 90-es
években egyre többen nyelvvizsgát kívántak tenni, de a helyi
állami vizsgaközpontnak akkor még rossz volt a híre, a mi
általunk elterjesztett angliai City and Guilds Pitman vizsgáját
választották. Együttműködve a vizsgaközponttal, a honosítási
gyakorlat bevezetésével sokan tudtak most már alternatívát
találni a piacon, ha azzal kívántak élni.
A nyelviskola gyorsan talált partnert Angliában, amelyet szintén
Living Language-nek hívtak. Még 1956-ban alapították. Abban
102

