Page 62 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx

szembesültem ennek elementáris megnyilvánulásával.
- Hívja fel a Határőr Parancsnokságot Folkestone-ban – mondta
– jó ötlet - és rámutatva a telefonra lediktálta számot.
Elmondtam a telefonba valakinek a kialakult helyzetet, és
értésére adtam, hogy az egyik csoport jön, a másik után – ez fog
most itt összeomlani. A hang jelezte, hogy őt ez nem igen érdekli,
de ha a két sofőr belép az országba, akkor már csak Heathrow-n
keresztül hagyhatják el Angliát. Érvényes útlevelük van
Magyarországra.
- Elmegyünk Londonba a francia nagykövetségre és kérünk két
vízumot vissza Franciaországba – javasoltam.
- Well, I am afraid that won’t work – mondta, hiszen szombat
van, és bár a nagykövetség nyitva van, két órakor bezár. Most
pedig tíz óra van – volt a válasz.
- Fél tizenkettőre Londonban vagyunk.
- Ismeri maga London forgalmát? – kérdezte, választ nem is
várt, hiszen minek próbáljon győzködni ilyen minden
szempontból távolról jött embert.
De folytatta:
- All right, menjenek. Utasítom a kollégákat, hogy elindulnak.
Fél tizenkettőkor Londonban voltunk. Tizenkettőre a
konzulátus előtti parkban leállítottuk a buszt. A két sofőr addigra
már kétségbe volt esve.
- Technikai szünet – deklaráltuk a turistáknak, - WC is van a
közelben, – azzal elindultunk a konzulátus felé, ahol körülbelül
negyvenméteres sor volt a bejárat előtt igencsak sötét arcok, sötét
hajak, bajuszok.
- Figyelj, mindent próbálj meg – kértek a sofőrök – nekünk
végünk, ha nem teszel valamit. Egyáltalán hogyan jutunk be?
- Ti vegyetek közre, és az ajtónál meglöktök befelé, titeket meg

62