Page 70 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx

Az idős úr fogadást adott a kötelezően lerótt látogatásokat
követően és a vidéki látogatások előtt. Mármint az indiai
nagykövetség tette nevében. A vacsorán én tolmácsoltam a
magyar félnek és ez alkalommal más valaki a vendégnek. A
pohárköszöntőt „Dear Comrades” megszólítással kezdte, ami
némi tudatos bizalmaskodás jele volt, de a kolléga kedves
vendégeinknek fordította. Később érdeklődtem, hogy miért nincs
a kisegítő másodtolmács is jelen ilyen erőteljesen protokolláris
eseményeken. Megértettem, hogy a vacsorákon ugyan sokan
vannak, akik nyelvet nem beszéltek, de a nagykövet, a komoly
médiaszakértők jelen voltak, akik viszont kiválóan beszéltek
nyelveket. Nem lehet csak úgy hibázgatni – mondták.
Másnap a delegáció Csajkán, tizenkét rendőrmotorossal
körbevéve, végigszáguldott Székesfehérvárig a balatoni úton,
amely erre az időre hermetikusan le is volt zárva. Igen
szégyelltem magamat, mint hétköznapi ember, hiszen a nyári
időszakban ekkor már szép számban utaztak volna rajta. De ezzel
nem tudtam sokat foglalkozni, mert P. L., valami fejes volt a
kijelölt kíséret az öregúr mellé és Budapest és Székesfehérvár
között a különböző megélt magas beosztásait, kinevezéseit
sorolta fel, és követelte, hogy fordítsam le mind, egytől egyig.
Igen fontos ember lehetett, de a vendég elaludt. Ez nem zavarta
a kísérettel megbízott vezetőt, és folytatta-folytatta a mi közös
játékunkat. A tolmácsot lenézték abban az időben. Csak egy
szükséges kellék volt. Vacsoránál, étkezésnél, természetesen
soha nem lehetett ennie a tolmácsnak. A fogások jöttek, mentek,
majd érintetlenül elvitték. Különbnél különb tréfát mondtak, és
elvárták, hogy mint egy gép, azt le kelljen fordítani. A
legrosszabb az volt, amikor szóviccet mondott valaki és utána
hangosan nevetve követelte ki a hatását: „Na, érti? Érti? – mit

70