Page 68 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 68
beszélgettünk, a biztonságiak sem igen voltak semerre láthatóak.
Egyébként is, abban az időben mindig minden olyan egyértelmű
volt. A biztonság is. A szürkeség is. Sok öreg házat megnéztünk,
meglátogattunk. Minden nagyon tiszta volt, rend volt, mintha
csak elmentek volna hazulról. Majd beültünk az állami
Mercedesekbe és kihajtottunk a skanzenből.
- Szép telep – mondja az elnök úr.
- Skanzen – mondom én, majd folytattam - ez meg Szentendre.
Az idős úr kicsit elgondolkodva fáradt szemmel nézett ki az
ablakon, majd bólintott és együttértően megjegyezte:
- Igen. Ez is szép – mondta és pillantásával éreztette, hogy a
továbbiakban ő pihen.
Pestig zavartan csendben ültem. Belém hasított a gyanú. Otthon
megnéztem az első angol – angol szótárt.
68