Page 152 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 152
2010 óta eltelt négy év, és az állam eltökélt abban, hogy
mindenhez ért és mindent megold és megjogalkot. Csendben
megvontak szociális és kulturális kedvezményeket, miközben a
látványos megvalósulásokat „hozzáadott” propaganda értékkel
hirdették. Feleslegesen, hiszen magától is jól látszott a pozitív
szándék és a tett. A nemzeti érzelemnek mindig szerepe volt a
magyarok életében, még annak ellenére is, hogy a
kommunizmusban kialakult egy társadalmi réteg és egy
politikai akarat, amelyik lenézte azt, mégis 20-24 év kellett,
ahhoz, hogy az egészséges nemzeti érzés a hivatalos politikában
elfogadottá és hétköznapi normává váljon. Nem szabad ezzel
visszaélni. Az állampolgársággal az összetartozást vállaljuk.
Bibó szavaival élve és azt egy kicsit változtatva: „A fődolog
nem az, hogy ne a másik oldalon állók legyünk. Sőt, nagyon is
nyugodtan legyünk azok. De ne hagyjuk, hogy ebben olyanok is
segítsenek, akik ettől nem szűnnek meg ellenfelek lenni.”
Láthatóan egy társadalmi réteg 2014. április elejéig még mindig
nem foglalkozik ezzel, és nem él a nemzeti érzelmek
fontosságával. Idővel talán rátalál.
„Az idő igaz,
S eldönti, ami nem az.”
Petőfi Sándor
2014. Április
151

