Page 107 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 107
ÉLETÚT
Életünket számtalan külső esemény, ember és természeti
jelenség befolyásolja, illetve határozhatja meg, ugyanakkor
rengeteg döntéshelyzet elé is kerülünk és hozunk döntéseket jól,
vagy rosszul. Életutunk így alakul ki és használjuk ki a
helyzeteket, vagy szalasztunk el lehetőségeket. Érdekes lenne
valami olyan erővel bírni, hogy utólagosan megtudjuk a
választási variációk alapján más életutunk miként alakult volna.
Az események és döntések hálója azonban olyan nagyszámú
eshetőséget és variációt jelent, hogy azok egymásra játszó
hatásából kialakuló utak száma a többség esetében
behatárolhatatlan. Más esetben pedig egy mozzanatra, egy
döntésre, sőt esetleg egy pillanatra rögzíthető az eltérés és az
abból kifejlődő másik út, amely lehet, vagy lehetett volna
mindent eldöntő, vagy maradt volna csak apró döntés egy logikus
mozaikhálóban. Vannak döntések, amelyekre örökké
emlékezünk.
Tanári diplomám átvételével szinte egy időben sikerült a
Műszaki Egyetemen állást kapnom és a felajánlott lehetőséget
nem halasztottam el, mert tudtam, hogy nem vagyok megfelelően
felkészülve arra, hogy rendet tartsak egy középiskolai
tanteremben, nem beszélve egy elemi iskolai elvárásról.
Örömmel vetettem bele magamat abba, hogy minden
tudásommal felvértezve tanítsam a diákokat az egyetemen, akik
így nagyjából csak néhány évvel voltak fiatalabbak nálam, mint
ifjú angoltanár. Van előnye annak, hogy korán ilyen helyen
tudjon valaki tanítani, de vannak hátrányai is, mert az azonnali
haverkodás, tegeződés a tanulók részéről elkerülhetetlenül
megjelenik és el is várják a közvetlen kapcsolatot. Igen ám, de az
107