Page 22 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 22

László a hajó javítgatásával lassan, de boldogult és az ott ringott
            a  bokrok  és  a  fák  takarásában.  Tudta,  ez  sokáig  így  nem
            maradhat. Értő szem kitalálhatta, hogy a hely nem természetes
            kikötőhely. Nem beszélve arról, hogy egy nagyobb vihar megint
            komoly  károkat  okozna  és  jobb  esetben  újra  kellene  kezdeni
            mindent, amit eddig sziszifuszi módon csinált.



                                        4.

            A  rákövetkező  napon  késő  este  a  folyópartra  ment,  hogy
            találkozzon a szép lánnyal, aki olyan mocskos koldus ruhában
            volt,  de  nem  találkoztak  megint.  Nem  látta  semerre  sem.
            Harmadik este nagyon esett az eső. A trópusi eső meleg volt,
            nagy cseppekben esett és aki tehette elbújt előle. László végül
            elszánta magát és elindult a folyópart felé. Meglátta a lányt, aki
            eszelősen össze-vissza futkározott. Nem a koldus ruha volt rajta.
            A központi épületek felől rohant.
            - Ez menekül valahonnan, és milyen csinos kis ruha van rajta.
            - Állj. Hova rohansz? Ki üldöz?
            De a lány rá sem nézett, mint az őrült ment a patak felé.



                                       22
   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27