Page 18 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 18
valószínűséggel évekre börtönbe kerülhet, ami errefelé igen
kalandos kihívásnak ígérkezhet egy európai ember számára.
Itt nem számít, hogy ő nem francia, vagy angol, akik mára
kevésbé népszerűek és ma már a köztudat része, hogy miről
szóltak az elmúlt századok kereskedelme. Ma nem igen veszik
figyelembe, hogy aki a századok során idejött szerencsét
próbálni, vagy szép szóval előnyös üzleteket csinálni, rabolni, az
a kor szellemében cselekedett és nem érezhetett sok együttérzést,
ő úgy gondolta, hogy tette a dolgát: vagyonát gyarapította, vagy
valaki másét. Mára titkok váltak egyértelmű ténnyé és sokakban
szélsőséges megnyilatkozások és tettek követték a felháborodást.
Persze voltak korlátozások a régi korokban is, mert felfigyeltek
a bűnre, például az angolok egy idő után betiltották a
rabszolgakereskedelmet. Úgy, ahogy tudták tenni, de addig a
londoni, a liverpooli és sok más kikötő nagyon meggazdagodott.
1640 és 1807 között körülbelül 3 millió afrikait szállítottak csak
a britek a karib-tengeri, észak- és dél-amerikai gyarmatokra,
sokszázezren soha nem érkeztek meg oda. Másrészt a hódítóknak
meggyőződése volt, hogy a fejlődést és a kultúrát is importáltak
az országokba, a saját hasznukkal együtt. De miért lenne
mindezért bűnös ma egy európai leszármazott? Megértést
tanúsítani lehet a múlt bűnei miatt, és sokan teszik is, sőt, szinte
divattá lett sokakban a bűnösség színpadias kimutatása, ami
tovább hergeli a kialakult ellentmondásos helyzetet, mert az
sokszor képmutatásszerű.
Az, hogy ma valaki európai, mondjuk ki: fehér, még nem biztos,
hogy olyan országokból való, amelyek a tengeri hajózás európai
felvirágzásában szerepet játszottak, akik az abból adódó
lehetőségeket kihasználták. Most azonban rámutatnak, hogy
bűnös. Fehér és európai. És ez a helyzet itt Afrikában még
18