Page 25 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 25
férfiak, mint tudjuk, vadállatok – összegezte a helyzetet László.
Némi megértést lehetne elvárni, de ezt nem itt és most fogják
megbeszélni. Vajon milyen atrocitások érhették azon a napon,
amikor nem tudtak találkozni, és neki a kikötőbe kellett mennie
tárgyalni. Még az is lehet, hogy már a találkozásuk estéjén
begyűjtötték, hiszen a táncos társaival kegyetlenül bántak, azok
elszólhatták magukat. Rámenősebbnek kellett volna lennie.
Ugyanakkor mennie kellett parancsra, és kellett az a nap is még.
Most sincs a hajó teljesen menetkész állapotban.
5.
- A francba rohant az a kurva – szólt az egyik főnök, ellökve
magától az ölében üllő meztelen nőt. – Neki van a legszebb
feneke, nem beszélve a melleiről. Senki nem tudta, hogy itt volt
az egész idő alatt a village-ben? Milyen fegyelem van itt? Malud,
mi a fenét csinálsz te a munkád helyett? – a főnök egy nagy darab
hústorony volt, egy fekete ember, akitől mindenki fizikailag félt.
Minden szava parancs volt. A másik két főnök fehér volt, az őrök
mind helyi emberek, akik élvezték a hatalmat, amit kaptak a
foglyok felett. Egyszerű emberek voltak, akik egész életükben
végrehajtók voltak és gyerekkoruk óta kemény életet éltek.
Büntetve voltak és büntettek. Aki gyengébb volt azt azonnal ki is
használták. Ezek az emberek nagyon különböztek az óceán
partján olyan népszerű beach boyoktól, akik kedvesen álltak
rendelkezésre és lesték a turisták minden óhaját. Ők
üzletemberként mutatkoztak be és sokan azzal kérkedett, hogy
25