Page 97 - Microsoft Word - 001_A Kaland novellák és versek.docx
P. 97
TÖRVÉNYGYÁR FIKCIÓ
Az illetékes hivatalban az egyik vezetőbeosztású behívatta fiatal
beosztottját úgy 2018 valamelyik téli hónapjában és felkérte,
hogy tekintse át a Felnőttképzésre vonatkozó törvény azon ágát,
amely a nyelvi képzésekre terjed ki.
- Az nem lehetséges, hogy 2019 őszén, a választások után, a
szakképzési törvényt gyökeresen megváltoztatjuk, miközben a
nyelvi képzésre vonatkozó előírásokat nem változtatjuk meg –
mondta beosztottjának az osztályvezető.
- Főnök - szólt a beosztott – nem hiszem, hogy hozzá
kellene nyúlni a nyelvi képzés üzleti alapon folyó működésének
a szabályozásához, hiszen 2015-ben azt véglegesítettük és alig
három éve van hatályban.
- Már 2013-ban be kellett volna szabályoznunk a
nyelviskolai piacot.
- De megtettük, és 2015-ig mást sem csináltunk, mint
kormányrendeletekkel egészítettük ki, hogy egy egységes
szerkezetet alkosson.
- Nem jól látod. 2013 decemberében a szakma képviselői
olyan hadjáratot folytattak a tervezet ellen, hogy az NGM
kénytelen volt nyilatkozatot kiadni karácsony előtt, december
20-án, miszerint üzleti alapon, 27%-os áfával, tovább
működhetnek a nyelviskolák. A vizsgahelyeken pedig a tanárok
áfa mentesen vizsgáztathatnak. De nem ez volt az eredeti célunk.
- Mi volt az eredeti cél?
- Amit most megalkotunk és véget vetünk annak, hogy a
nyelviskolák csak úgy tanfolyamokat szervezzenek. Semmi
adatszolgáltatás, semmi átláthatóság? És ott van a minőség
kérdése is.
97