Page 146 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 146

diákok időben nem tudtak nyelvvizsgához jutni, pedig a nyelvvizsga
            piacán megjelentek már a gyengén mérő nyelvvizsgák is.
            2012  decemberében  a  magyar  közigazgatásnak  megint  sikerült
            beavatkoznia  a  piaci  körülmények  és  szabályok  szerint  működő
            nyelviskolai iparágba.  Egy piaci  alapon működő rendszerben ingyen
            ajánlani  nyelvtanfolyamokat,  EU-s  pénzalapból  fizetve,  tekinthető
            etikátlan  beavatkozásnak  is,  főként,  ha  a  benne  való  részvétel
            lehetőségét úgy korlátozzák, hogy csak egy szűk kör merítsen belőle.
            Súlyosbítja  a helyzetet,  hogy rengeteg  nyelviskola  maradt  ki – néha
            önmagát korlátozva is - a projektből. Erre szokás pestiesen mondani:
            ügyes. A már 65 éve működő ÉSz nyelviskola léte kerül veszélybe: az
            át nem gondolt ingyenes nyelvtanulás bevezetése miatt.
            Az  Eurostat  felmérése  szerint  2012  végére  Magyarország  az  egy
            idegen  nyelvet  beszélők  tekintetében  Európában  gyakorlatilag  az
            utolsó  lett.  Az  illetékes  minisztérium  vezetése  összehozott  egy  új
            ingyenes   nyelvtanulási   és   számítógép-ismereteket   elsajátító
            koncepciót  és  vitatható  körülmények  között  bevezette  azt  2012
            novemberében  néhány  beavatott  nyelvoktatással  foglalkozó  intézet
            együttműködésével.
            Mindez rendben is lenne, ha nem EU-s közpénzről lenne szó, ha ezzel
            nem  lehetetlenítenek  el  egy  iparágat  és  fenyegetik  több  száz  –
            továbbra is a versenypiaci körülmények között működő - nyelviskola
            létét.  Ennek  a  projektnek  mégsem  a  lakosság  lett  a  nyertese.  Ők  a
            pénzköltés szereplői. Ők alkotják az alibit. Szakmai szemmel ugyanis
            a  pl. 90 ezer forintos egyszeri támogatás csekély  a  nyelvtanulásban,
            viszont  maradandó  károkat  okoz  a  nyelvoktatási  piacon.  A
            nyelviskolai piac és a szakmaiság nehéz helyzetbe került. Kevés esély
            van  Magyarországon  a  tömeges  szinten  elérhető  igényes
            nyelvtudásnak.  Az igényes  nyelvtudást  már  fontoskodásnak tekintik.
            Elég,  ha  a  tanuló  megérteti  magát,  a  vizsgaszintek  csendben
            enyhébbek lettek. Pedig nem szabad lemondani az igényes nyelvtudás
            lehetőségéről, mert akkor a tanulás és a cél is szerényebb lesz.





                                       145
   141   142   143   144   145   146   147   148   149   150   151