Page 165 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc

Már elvesztette az időérzékét és nagyon éhes is kezdett lenni.
Még nem is ebédelt. Vajon milyen régen van itt lent? De vár,
most ő szeretne hangosan és kárörvendően nevetni. Béla mindig
kineveti. Gúnyosan, kárörvendően tud nevetni és nem veszi
igazán komolyan őt. Tudta, hogy most, viszont, ő fogja
megmutatni Bélának. Ezt most elhatározta. Egész testében
remegett, de már a fáradtságtól, az éhségtől, a sötétségtől, a
bezártságtól. Mégis várt, mert tudta, hogy eljön az ő ideje és
akkor ö győzedelmeskedik. Ő lesz a győztes. És utána mindig ő
lesz az. Mindenki nevetni fog Bélán. Pedig nem így volt.
Valahogy Béla jobban helyezkedik, behízeleg, kicsúszik a
kezek közül. Ha legalább ő lenne a magasabb. De nem, ő
majdnem mindenkinél alacsonyabb. Sokszor gondolt rá, ha
hármat kívánhatna, abból kettő az lenne, hogy lenne bár
magasabb. Legalább kétszer tíz centivel.
Már minden összemosódott előtte és érezte, hogy ez így nem jó,
de várt, ő igenis tud kivárni - gondolta. Akkor meghallotta
szülei hangját. Nevét kiáltották.
– Keresnek. És Béla?! Na, nem dőlök be – gondolta, de erőt
vett rajta a fáradtság és csendben kimászott. Meglepődött,
mert sötétség volt. Késő este volt.
– Na, itt van. Végre, hogy előkerült az úrfi. Méltóztatna
bejönni. Késő este van. A vacsora már az asztalon van. -
Mars és mosson kezet – hallotta atyja szigorú, ellentmondást
nem tűrő hangját.
Bekullogott a házba. Apjával való magázódás meghatározó volt
kapcsolatuk minden jellegére.
Átnézett a szomszéd lakás ablakába és látta Bélát, ahogy
vacsorázik. Vacsora után átment hozzá és megkérdezte, hogy
merre volt.
– De hiszen hívtak ebédelni és kiáltottam is, hogy megyek.
Mivel nem voltál sehol, meg voltam győződve, hogy te

164