Page 162 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 162
előíró rendelkezést azonban nem tartották be, húzták az időt,
így a nyugati front német vereségének idejében 175 000 román
katona állt fegyverben. A békeszerződést a német fegyverletétel
után a breszt-litovszki békét is felmondták, és Románia az
antantnak tett ígérete megszegése ellenére is a győztes oldalon
fejezhette be a háborút és rabló békét követelt ki magának.
A bukaresti békeszerződéssel pedig az első világháború
Románia számára véget ért. 1918. november 10-én, a háború
befejezése előtt egy nappal, Románia azonban gyorsan ismét
hadat üzent Németországnak, így mégis a győztes oldalon
fejezhette be a háborút.
Bukarest elfoglalását, Erdély visszafoglalását, Románia
háborúból való kikényszerítését nem örökíti meg semmilyen
látványos emlékmű Magyarországon, talán itt van az ideje,
hogy a történelmet ne csak a román oldalon ismerjék napi
szinten, hanem a magyar lakosság is lássa, hogyan is alakult
mindez. Az ott harcoló katonák megérdemelnék, hogy említést
tegyünk erről a harci tettről és az eseményekről, arról, hogy a
románok milyen elvek szerint is alakították történelmüket.
A magyar oldalon, a háború végén 1,2 millió katona volt még
hadrendben (ebből több mint 800 ezer magyar), nem szenvedett
el vereséget, sőt, szervezett formában vonult le az olasz
harcszíntérről, ahol sikereket ért el, de egy Lindner Béla nevű
pacifista hadügyminiszter és Károlyi Mihály mindent megtett,
hogy a katonaságot leszereljék. Az antant hatalmak is
követelték, tehát így nem volt nehéz. Annak elszabotálása
kihívás lett volna, de így születhetett volna nagy személyiség és
nagy tett, azonban a dekadencia győzött. Ilyen haderő egyben
tartása más fejleménnyel járt volna. Lindnerék nem húzták az
időt, hanem lezüllesztették, leszerelték a katonaságot. Az ország
végképp védtelen lett.
161

